• Talán a legfontosabb, hogy az ember képes értékükön kezelni az eseményeket. A jókat is, a rosszakat is.

A pofon most is fáj, de mindig azonnal átérzem, mekkora volt, amit kaptam, s hogy vannak sokkal nagyobbak is.

Mert hogy időről időre óhatatlanul történnek rossz dolgok is. Felírom őket a veszteséglistára, a jókat meg a nyereség-listára. Az előbbieket tudomásul veszem, próbálom levonni a tanulságokat, számba venni a „kármentesítési” lehetőségeket, de azután „lapozok”. Ma már nem, vagy alig visel meg egy tárgy elvesztése, egy törött edény, stb. A baj nem itt kezdődik, mondogatom. Ha mégis fáj, akkor is tudom, hogy ez holnap, vagy jövő héten már nem fog (így) fájni.

A nyereség-listával többet foglakozom. A jó dolgokat számon tartom, elmesélem a gyermekeimnek, a barátaimnak, had örüljenek ők is. Sok év alatt sok jó történik, a ragyogásuk megmarad.

• A másik jó a morzsavár.

Az, amit az ember az élete során gyűjtött tapasztalatokból épített.  Nagyon sokat lehet tanulni 6o-7o év alatt. Az eseményekből, és más emberektől. Valamikor azt hittem tanulni csak okos, rokonszenves emberektől lehet. Ez nem igaz. Nagyon sok embertől tanultam, szinte mindenkitől, akire odafigyeltem. Buta, ellenszenves emberek is tesznek szépen, jól egyet-mást. Aki nem hiszi, járjon utána.

Arra is sok év után jöttem rá, hogy a nagy, a teljes, az egyetemes megoldást senkitől sem kaphatom meg, leshetem el. Magamat, az én megoldásaimat úgy kell apránként, morzsánként összeszedegetni. A morzsavárban sok jó, értelmes dolog van, sok kis finom, zamatos, ízletes morzsa. Némelyikhez nagy árért, keservesen jutottam hozzá, másokat ajándékként kaptam. A morzsavár támasz és védelem, de lassan épül, még most sem kész..

• Aztán jó az is, hogy a korral csökken a riválisok száma, illetve mi szűnünk meg riválisok lenni. Ettől békésebb, nyugodtabb az életünk, kevesebben irigyelnek, többen szeretnek. Valaki azt kérdezte egyszer, nem romlott-e a helyzetem a munkahelyemen, mióta nyugdíjasként járok be. Nem, sőt jobb lett. Szeretnek, akik eddig szerettek, és már senki sem félti tőlem a helyét. Ezért idős korban több lehet a pozitív kapcsolatunk. A jó barátok is nagyon fontosak, de rengeteget szépítenek az életemen azok a közelebbi-távolabbi ismerősök, akik az utcán vagy a boltban rám mosolyognak.

Az emberi mosoly -szerintem- egyike a három legszebb dolognak a világon. (A másik kettő: a napfény és a virágok.) Ha fotóművész lennék, készítenék egy albumot mosolygó arcokból. Egy-egy lapon csak egy arc lenne. Amikor egy közömbös, vagy szomorú arcon megjelenik a mosoly, kigyúlnak a fények. Van a falunkban egy öregasszony, akit… szóval, akit kicsit bolondnak tartanak. Egyedül él, szinte senkit nem enged be a házába, hiányoznak a fogai, a fél arca kicsit lóg (talán egy enyhe arcidegbénulástól) és mégis gyönyörű mosolya van. Nem csak viszonylag, abszolút értelemben is. Ha mosolyog, sugárzik belőle valami.

• De visszatérek az idős kor előnyeire. Ilyen a tekintély is. Az idős korral szinte automatikusan jár belőle egy kevés, amit persze könnyű elveszíteni. Viszont ha sikerül csak kicsit hülyülni el, és elég szerénynek maradni, megőrizhető. Úgy kell tenni, mintha nem lenne, és akkor van.

• Az egyik legérdekesebb, hogy hosszmetszetekben kezdtem látni. Végig követhettem egy ember, egy család életét, egy-egy karrier alakulását. Ez olyasmi, mintha egy kilátóból, egy repülőgépről nézném a falunkat. Egy új, más, izgalmas nézőpont. Korábban nem sejtett, vagy nem hitt összefüggések tárulnak fel. Átláthatóbbá vált a világ.

• S végül, de nem utolsó sorban az önismeret. Öreg koromra sikerülhet (kicsit jobban) ismeretséget kötni és összebarátkozni önmagammal. Már nincs az a gyötrő bizonytalanság. Kiderül, mit érek, mit szeretek tenni, mi az, amitől jó kedvem lesz, és mi az, amit jobb elkerülni. Már tudom, mire kell nagyon figyelni, és mire minél kevésbé. Rájövök, mik az igazán fontos dolgok.

• Jobban ismerem, könnyebben elismerem a saját tökéletlenségem, és próbálom megbocsátani.

Remélem, hogy tapasztalataimmal egy morzsányit hozzáadhattam a ti morzsaváratokhoz. Hogy sikerült-e, írjátok meg nekem, ha majd ti is túl lesztek a 70-en!

Milák Zoltánné Éva

(nagymama)