Az előadás témája, és oldalunk között is van némi párhuzam, hiszen Varjasi Norbert: „A zenélő kvarcóráktól a zsebben hordott mobil irodáig” címmel tartott előadást a Győr-Moson-Sopron megyei nyugdíjasoknak a digitális forradalom történelméről, és a napjainkban is intenzíven fejlődő informatika és elektronika pozitív és negatív hatásairól.
Az előadás helyszíne a Széchenyi Egyetem diákjainak szorgos kezeivel átalakított torna terme, mely így, több mint 500 fő befogadására képes. Az érdeklődés tagadhatatlan, épp úgy, mint a megkérdezett hallgatók elégedettsége.
Az egy órás előadás a laikusok számára is érthetően, járta végig a számítástechnika főbb fejlődési szakaszait, megemlítve több győri tudóst, kik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a digitális evolúcióhoz. A világháló többféle felhasználási lehetőségéről hallhattunk példákat.
Megtudhattuk, hogy bár az elektronikai eszközök száma rohamosan nő, ez sokkal inkább igaz a mobiltelefonokra, mintsem a számítógépekre, illetve, hogy az internet előfizetések száma rohamosan nő, ám ez sokkal inkább igaz a nagyvárosok és agglomerációjuk területére, mintsem a kisebb vidéki településekre, ez főleg a fiatalok számára, jelent komoly hátrányt a munkavállalásban, és az élet egyéb területein.
Ugyan a célközönség a Győr-Moson-Sopron megyei nyugdíjasok, a Nyugdíjas Egyetem előadásai, interneten visszanézve bárki számára jó elfoglaltság lehet.
Feltettünk néhány kérdést az esemény főszervezőjének; az aktuális előadónak; az egyik fő támogató, a Pannon Nyugdíjas Szövetség elnökének; valamint néhány hallgatónak is.

Dr. Wersényi György (Az esemény főszervezője, egyetemi tanár)
- Miért tartják fontosnak a nyugdíjasok tanítását?
- Elsősorban nem a tanításról van szó, hanem hogy a környéken élő, aktív nyugdíjasok számára érdekes programot, társasági eseményt tudjunk biztosítani, ahova felöltözhetnek, és egy órában, őket is érdeklő témában hallgathassanak valamit.
- Honnan jött az előadás sorozat ötlete?
- Tavaly, Gyerek Egyetemként működő szerveződésünk mintájára a Rektor úr ötlete alapján kezdtük szervezni a Nyugdíjas Egyetemet, hogy az idősebb korosztályt is megszólítsuk.
- Milyen fórumokon, médiák által tudták hirdetni az előadásokat, illetve kik támogatták az eseményt?
- A Kisalföld napilap, illetve a Revita Televízió, valamint a Pannon Nyugdíjas Szövetség biztosította az esemény támogatását, mind a reklámozás, mind az előadások megörökítésének szintjén. Illetve a Kisalföld biztosítja hallgatóink számára a lehetőséget hogy az előadással kapcsolatban, a napilapban feltett kérdésekre válaszolva nyereménycsomagot, illetve fődíjként, egy szerencsés, minden előadáson regisztrált nyugdíjas, egy laptopot nyerhessen, továbbá mindenkinek, aki legalább 5 előadáson jelen volt, oklevelet is biztosítanak.
- Mi a tapasztalat, mennyire fogékonyak az idősek az előadások témáira, mennyire érdeklődnek az effajta lehetőségek iránt?
- Ezen az előadáson 520 fő regisztrált, és eddig is mindig teltházzal működtünk. A visszajelzések alapján az egy óra is elégséges, illetve már most sokan biztosak benne hogy a következő előadás sorozatunkat is látogatni fogják, melyre egyébként jövő tavasszal lehet számítani, új előadókkal és új témákkal.

Varjasi Norbert (Előadó, tanár)
- Mint előadó, mennyire látja sikeresnek az előadást, és ön szerint mennyire fogékonyak a nyugdíjasok az internetre vagy egyéb számítástechnikai eszközökre?
- Az idősebb generáció nagyon fogékony a számítógépes lehetőségekre. Az előadás után, egy hölgy éppen arról mesélt, hogy a Németországban élő lányával Skype segítségével beszél, ami ingyenes, ellentétben a nagyon is drága telefonos hívásokkal. Ebből is látszik, hogy az időseket is érdeklik ezek az újítások.
- Ön szerint mennyire befogadóak az internetes közösségek a nyugdíjasokkal?
- Nos, általánosságban véve a fiatalokra van kiélezve az internet, de egyre inkább befogadóbbak az idősebbekkel szemben is, hiszen az idősebbek is egyre többet interneteznek.

Nagy Péter (Pannon Nyugdíjas Szövetség Elnöke, előtte 30 évig igazgató a Győri Jedlik középiskolában)
- Mennyire szervezett és aktív a Győr-Moson-Sopron megyei nyugdíjasok élete?
- Szerencsére igen aktívnak mondható, és jól szervezett. Folyamatosan keressük a programteremtési lehetőségeket. Egyik már több mint 10 éve sikerrel működő ötletünk, külföldi mintára, az országban talán egyedül állóan, a Jedlikben (http://jedlik.eu/) folytatott számítógép és internet használati oktatás, nyugdíjasok részére. Melyben diákjaink segítségével, 6 párhuzamos csoportban, heti 1, 2 órás alkalommal, 15 héten keresztül, tehát összesen 30 órás képzés során tanítjuk meg az érdeklődőknek az informatika világában való eligazodást. Mi szorgalmazzuk a Szövetségen belül, a nyugdíjasok oktatását.
- Hogyan látja a nyugdíjasok helyzetét ma Magyarországon?
- Remélhetőleg most kezd majd javulni, mivel az országgyűlés tavaly elfogadta az Idősügyi Nemzeti Stratégiát (http://nyugdíjasok.hu/letoltesek/idosugyi_nemzeti_strategia.pdf) , mely kötelezi a mindenkori kormányt, hogy kiemelten foglalkozzon a nyugdíjasok életkörülményeinek javításával, és annak különböző területeivel, mint akár az élethosszig tanulás, vagy munka, aktivitás lehetőségeinek biztosítása.
- Mennyire nyitottak a nyugdíjasok, az internetre vagy egyéb technológiai újításokra?
- Az a tapasztalatom, hisz szinte minden nap találkozom a különböző nyugdíjas, tanulói csoportokkal, hogy nagyon fogékonyak. Például, az előző előadáskor készített képekből volt, amit nem lehetett megtekinteni honlapunkon, és erre a hibára is ők hívták fel a figyelmünket.
- Mennyire tartja nyugdíjas barátnak az internetet?
- A nyugdíjasok megtalálják a számukra érdekes információkat. Nem csak a kimondottan nekik szánt oldalakat keresik, hanem az érdeklődési köreiknek megfelelő csoportokat is. Hiszen az interneten bármit megtalálhatunk, akár a művészetekkel, akár a mindennapi élettel kapcsolatosan. A technikai újításokat is keresik. A mostani előadásban elhangzott, hogy a notebookok, laptopok mennyivel kevesebbet fogyasztanak, mint az asztali számítógépek, és már többen jelezték is nekem, hogy nekik is van mind a 2, de most már inkább a notebookot fogják használni.
A megkérdezett nyugdíjas hallgatók egybehangzóan tetszésüket fejezték ki, az előadással valamint a Nyugdíjas Egyetemmel kapcsolatban is. Továbbá kiderült, hogy általában kapcsolattartásra és időtöltésre használják az internetet, illetve sajnálatos módon nem ismernek nyugdíjasokat megcélzó oldalt, így arra kérnénk mindenkit, hogy terjessze oldalunk hírét, vagy segítsen a szerkesztésben, ossza meg velünk a nyugdíjasok.hu-val kapcsolatos ötleteit, hogy minél több ehhez hasonló cikkünk jelenhessen meg, és hogy minél jobb időtöltést és kapcsolattartási lehetőségeket nyújthassunk.
Számunkra is igen érdekes volt az előadás, és további sok sikert kívánunk a folytatáshoz!
Valamint szeretnénk megköszönni minden interjúalanyunknak, hogy válaszoltak kérdéseinkre. |